CSILLAGKERT ÉS CSILLAGVIRÁG CSALÁDI NAPKÖZI - EGER
Mezei Sándorné, Kati vagyok, a Csillagvirág családi napközi vezetője és a Csillagkert családi napközi szakmai irányítója.
A Csillagkert családi napközit 2007 őszén nyitottuk meg a lányommal, Mezei Katalinnal, mert nagy igény mutatkozott az általános iskolások délutáni alternatív ellátására.
Korábban több, mint 2 évtizedet tanítóként dolgoztam a közoktatásban, így adva volt, hogy az iskolás korosztálynak nyújtunk egy olyan szolgáltatást, ami csak a nevében hasonlít az iskolai napközire: családias légkörben töltötték/töltik a gyerekek a délutánjaikat. Biztosítottuk/biztosítjuk számukra, hogy este már nem kell a leckeírással, a szóbeli anyag tanulásával tölteni az idejüket, helyette játszhatnak, beszélgethetnek testvéreikkel, szüleikkel.
Ma is ez a hitvallásunk: családias környezetben egy nagy családot mintázva töltik délutánjaikat a gyerekek.
A Csillagvirág családi napközi t2010 tavaszán nyitottuk meg, célzottan az 1-4 éves korosztály számára.
Mindkét családi napköziben a szeretetteljes törődés mellett igyekszünk kihasználni a mikro csoport adta lehetőségeket: 5-7 fős csoportokban nevelődnek, formálódnak, okosodnak a gyerekek. |