Csillagkert és Csillagvirág Családi Bölcsőde Eger

VÁRJUK JELENTKEZÉSÉT!

A LEGKISEBBEK IGÉNYEIRE SZABVA​

Távol a város zajától:
csend, nyugalom, tiszta levegő​

Beszoktatás​

Az első közösségi élmény

Fogalkoztatás​

Kicsikre szabott tematika​

Fejlesztés

Kicsikre szabott tematika

Gondoskodás

Kis csoport, nagy figyelem

Bemutatkozás​

Mezei Sándorné, Kati vagyok, a Csillagvirág Családi Bölcsőde vezetője és a Csillagkert Családi Bölcsőde szakmai irányítója.

A Csillagkert Családi Napközit 2007 őszén nyitottuk meg a lányommal, Mezei Katalinnal, mert nagy igény mutatkozott az általános iskolások délutáni alternatív ellátására.

Korábban közel 3 évtizedet tanítóként dolgoztam a közoktatásban, így adva volt, hogy az iskolás korosztálynak nyújtunk egy olyan szolgáltatást, ami csak a nevében hasonlít az iskolai napközire: családias légkörben töltötték a gyerekek a délutánjaikat. Biztosítottuk számukra, hogy este már nem kell a leckeírással, a szóbeli anyag tanulásával tölteni az idejüket, helyette játszhatnak, beszélgethetnek testvéreikkel, szüleikkel.

Ma is ez a hitvallásunk: családias környezetben egy nagy családot mintázva töltik napjaikat a gyerekek.

A Csillagvirág Családi Napközit 2010 tavaszán nyitottuk meg, 1 éves kortól -3 éves korig fogadjuk a gyerekeket.

2015 februárjától kizárólag a bölcsődés korosztálynak (3 éves korig) kínálunk ellátást mindkét családi bölcsődénkben, amelyekben személyes törődést, személyre szabott fejlesztést biztosítunk a ránk bízott csemetéknek. Erre a kis létszámú, 5 fős csoportok tökéletes színteret biztosítanak: itt nevelődnek, formálódnak, okosodnak a gyerekek.

 Családi bölcsődéink 7.00-13.00 óráig tartanak nyitva.

MŰKÖDÉSÜNK

Hasznos információk

Napirend​

  • 7.00-9.00: érkezés, játék, tisztálkodás, reggeli
  • 9.00 11.30 kezdeményezések, kreatív foglalkozások, játék, tízórai, levegőzés
  • 11.30-12.30: tisztálkodás, ebéd
  • 12.30-13.00: öltözködés, hazamenetel

Hetirend​

 Minden nap mondókázás, körjáték, kézműveskedés.

 

  • Hétfő:
    • Csillag-torna
  • Kedd
    • Csillag-mese
  • Szerda
    • Csillag-zene
  • Csütörtök
    • Csillag – kézműveskedés
  • Péntek
    • Csillag-barangoló

Áraink​

Személyi térítési díj 7.00-13.00-ig

Heti 5 nap: 49000 Ft/ hó

Heti 4 nap: 40000 Ft/ hó

Heti 3 nap: 30000 Ft/ hó

 

Ezek az árak kizárólag a  családi bölcsődét igénylőkre vonatkoznak.

Kik jogosultak családi bölcsődei ellátásra?

– Akiknek az anyukája gyesen van- ez esetben nem szükséges munkáltatói igazolás, elegendő a védőnői ajánlás.

– Akiknek az anyukája vagy az apukája gyed extrát vesz igénybe ( gyed mellett dolgozik), szükséges a munkáltatói igazolás.

Nem támogatott, időszakos gyermekfelügyeleti díjainkról kérjük érdeklődjenek!

Egészséges ételek​

Kiemelt figyelmet fordítunk a különböző nyersanyagok beszerzésénél a minőségre- hisz régóta tudjuk: az étkezés szoros kapcsolatban áll az egészséggel. Csak minőségi nyersanyagból, saját konyhánkon készítjük el a gyermekek ételét.

Készségfejlesztés​

Kiemelt figyelmet fordítunk mind a 4 terület fejlesztésére:

  1. Kognitív funkciók fejlesztése
  2. Mozgás
  3. Beszéd
  4. Szociális érettség

Kreatív foglalkozások

Kit nevezünk kreatívnak?

Aki találékony, illetve leleményes, teremtő és újat alkotó, ötletes vagy éppen csavaros eszű, hamar feltalálja magát, illetve gyors áttekintő képességgel rendelkezik, de lehet élelmes, ravasz, praktikus megoldásokat alkalmazó.

Na, mi ilyen gyerekeket szeretnénk kiadni a kezeink közül!

BOLDOG GYERMEK, BOLDOG SZÜLŐ​

„… Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól, csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.”​

ANTOINE DE SAINT- EXUPÉRY​

VÁRJUK JELENTKEZÉSÉT!

Elérhetőségink

}

Nyitvatartás

 

 

07:00-13:00

Cím

 

Mikes Kelemen u. 101.

Eger

3300

E-mail

 

csillagkert101@gmail.com

Telefon

 

+36 70 320 4842

Mikes Kelemen u. 101. Eger

Írjon nekünk!